Ennek a sütinek kb. 2006-ra nyúlik vissza a története. A barátnőm éppen összeköltözött a párjával, én ekkor még nem ismertem a szerencsés fiatal embert. Meghívtak vendégségbe, nos, hát mondhatni izgultam. Nálunk az a szokás, hogy ha megyünk valahová, viszünk valami kis ajándékot, egy üveg italt, csokoládét vagy süteményt. Szerintem személyesebb, ha az ember maga készíti el eme kedvességet.

Tudtam, hogy a barátnőm édesszájú, előző héten kísérleteztem ezzel a recepttel, nagyon ízlett mindenkinek. Édes ropogós, egészséges, kávé mellé nagyon jó kiegészítő... Persze, akkor is bejött, hiszen amikor este hazaértem tőlük, az alábbi üzenet fogadott: a sütis doboz majdnem üres :D Azóta is jóban vagyunk. :)  Mikor előveszem ezt a receptet, mindig eszembe jut ez a kis történet, meleg szívvel ajánlom mindenkinek, hogy hasonló élményben lehessen része. Nos íme a recept:

Hozzávalók

Egy tálba helyezem a zabpelyhet, lisztet, fahéjat, szódabikarbónát, diót, csokit és az aszalványokat, összekeverem őket. A puha margarint habosra keverem a xylittel, hozzáadom a szoba hőmérsékletű tojást, majd apránként fakanállal beledolgozom a száraz alapanyagokat. Egy habos masszát kell, hogy kapjunk.

Sütőpapíros tepsire diónyi méretű halmokat helyezek 4-5 cm távolságra, vizes kézzel lelapítom őket. 170 fokos sütőben 10-12 perc alatt aranybarnára sütöm a csodás tallérokat. Mikor kivesszük a sütőből, még puha állagúak, ha kihűltek, ropogós kekszekké válnak. Az illatuk pedig ellenállhatatlan. A kakaó, vanília és a gyümölcshéj opcionális, néha teszek bele néha nem, érdemes így is, úgy is kipróbálni.

Amellett, hogy ilyen szép emlékek jutnak eszembe erről a sütiről, kiváló a Mikulás váró falat is egy bögre tej kíséretében. :)

Jó étvágyat hozzá!