Házi készítésű tartósítószer-mentes szószok

Finomabbnál finomabb szószokat lehet kapni az üzletben, sajnos azonban ezek tele vannak ízfokozóval, tartósítószerrel és mindenféle adalékanyagokkal. Miért vennénk tehát ilyet, ha mi magunk is elképesztően finomakat tudunk készíteni? Ráadásul így pontosan fogjuk tudni, mi került az üvegekbe. Olyan ketchup, mézes-mustár, házi majonéz és almás-torma recepteket hoztunk, amikkel  garantált lesz a siker.

szoszok1.JPG

Ketchup

Egy deci sűrített paradicsomot egy deci vízzel hígítsunk fel, vagy használjunk a ketchup alapjának két deci paradicsomlevet. Öntsük a turmixgépbe és adjunk hozzá két evőkanál citromlevet, egy kis vöröshagymát, egy marék bazsalikomot, egy teáskanál sót és nagyjából egy evőkanál édesítőszert. Turmixoljuk össze, kóstoljuk meg, és ha szükséges adjunk hozzá még egy kis édesítőszert. Tegyük fel a tűzhelyre és főzzük addig, amíg el nem éri a kívánt sűrűséget. Nekem viszonylag gyorsan, 15 perc alatt ketchup sűrűségű lett. Hűtőben tároljuk.

Mézes mustár

50 gramm mustármagot, egy kis csapott teáskanálnyi koriandermagot, szintén egy kis teáskanálnyi kurkumát őröljünk finomra. Adjunk hozzá másfél deci vizet, fél deci almaecetet, fél deci oliva olajat, fokhagymanyomón nyomjunk át egy gerezd fokhagymát, tegyünk bele egy nagy csipet sót és egy jókora teáskanál mézet. Botmixerrel vagy turmixgépben homogén állagúra pürésítjük. Kóstoljuk meg, ha nem erős, akkor tegyük jól záródó üvegbe és fogyasztás előtt egy napig hagyjuk, hogy összeérjenek az ízei. Ha nagyon erősnek tartjuk, akkor viszont rakjuk fel a tűzhelyre és alacsony lángon kezdjük el főzni. A főzés során jelentősen veszít majd az erejéből, ezért gyakran kóstolgassuk. Ha elértük a megfelelő ízt, hagyjuk kihűlni és már így tegyük be a hűtőbe.

szoszok2.JPG

Majonéz

Egy tojássárgáját kézi habverővel összekeverünk egy nagy csipet sóval, másfél deci extra szűz oliva olajjal, egy kis teáskanálnyi citromlével és ízlés szerinti mennyiségű őrölt borssal. Kóstoljuk meg, ha szükségesnek érezzük, egész kevés édesítőszert tehetünk hozzá. Frissen fogyasszuk, nehogy a tojás megromoljon.

Almás torma

15-20 deka friss tormához egy szép nagy, édes almát válasszunk. Reszeljük le, vagy aprítógépbe tegyük be. Egy deci vízzel forrázzuk le és adjunk hozzá fél deci almaecetet, két evőkanál mézet vagy ugyanennyi édesítőszert, végül keverjünk hozzá nagyjából egy deci főzőtejszínt. Ha egészen krémes állagot szeretnénk elérni, turmixoljuk össze, majd tegyük hűtőbe fogyasztásig.

A bejegyzés trackback címe:

https://lollipopnasik.blog.hu/api/trackback/id/tr4911730325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Lollipop

Táplálékintoleranciával küzdesz, esetleg fogynál? Itt olyan recepteket találsz, amik garantáltan megkönnyítik majd az életedet, legyen szó átmeneti diétáról vagy egy olyan életmódról, ami végig kísér az utadon. Ez a Lollipop, az egészséges ételek birodalma.

Facebook oldaldoboz

Címkék

10 perc alatt (1) 5peres (1) 5 lépéses (1) áfonya (10) agaragar (2) ajak (1) ajándék (1) ajkak (1) ajvár (2) akácméz (1) alakor (1) alakor liszt (1) alapanyag (1) alma (25) almafánk (1) almás (2) almaszósz (1) amarant (3) amerikai (3) ananász (4) ánizs (1) aprókedvesség (1) aprósütemény (2) arany galauska (1) arcpakolás (1) aszalt gyümölcs (7) ausztria (1) avokádó (14) b (1) bab (1) bacon (2) banán (12) barack (5) barátokkal (1) bármikor (1) bazsalikom (6) bébispenót (2) befőtt (4) befőttek (2) befőzés (19) bejgli (2) bio (1) bodyart (1) bodza (1) bögrés (2) bogyós gyümölcs (2) bonbon (2) bőrradír (1) brazil (2) brokkoli (1) brownie (3) bruscetta (1) buci (1) bukta (1) Buli (1) bundáskenyér (1) cékla (3) célok (1) cheddar (3) chia (3) chia mag (12) chili (1) chips (1) ciabatta (1) citrom (5) császármorzsa (1) cseresznye (1) csicseriborsó (2) csiga (2) csili (3) csipkebogyó (1) csíra (1) csíráztatás (1) csoki (12) csokibolt (3) csokis (9) csókok (1) csokoládé (6) cukkini (8) cukor (2) cukormentes (51) curry (4) datolya (3) Datolyaszilva (1) délután (3) délutáninasi (1) derelye (1) desszert (6) diab (1) diabetikus (18) diéta (12) diétanapló (1) diétás (4) dinnye (2) dió (4) diópótló (1) diós (1) dip (1) döntő (1) durumliszt (1) ebéd (2) édes (109) édesburgonya (12) édesítőszer (1) édesség (14) édes burgonya (2) egészség (5) egészséges (21) egyszerű (5) ehető (1) életmód (33) élsztő nélküli (1) energia (3) eper (14) eperszósz (2) eritrit (3) este (1) étcsoki (7) étcsokoládé (3) ételízesítő (1) fagyasztott (1) fagyi (5) fah (1) fahéj (19) falatka (1) falatok (3) fánk (9) fanta (1) fantaszelet (1) farsang (3) fehérrépa (1) fehér csokoládé (1) fehésbab (1) felkészülés (1) feta (2) film (1) filmezés (1) finom (3) finomság (7) főétel (1) fogyókúrás (4) fokhagyma (4) fondü (1) forralt bor (2) forró (1) forró csoki (4) főzésnélküli (1) főzés nélküli (1) frissítő (3) frittata (1) füge (4) füstöltsajt (1) füstölt sajt (1) fűszerecet (1) fűszerek (2) fűszerolaj (1) garnéla (6) gasztróajándék (4) gazpacho (1) gesztenye (8) gluténmentes (77) gnocchi (2) goji bogyó (5) golyó (1) golyók (2) gomba (6) gombóc (1) görög (2) görögdinnye (1) görögjoghurt (1) görög joghurt (2) gránátalma (3) granola (8) grill (3) grillsajt (1) grissini (1) gumicukor (2) gyesztenye (1) gyógynövény (3) gyömbér (8) gyors (12) gyorsan (3) gyümölcs (36) gyümölcskenyér (3) gyümölcsös (54) gyümölcspüré (2) gyümölcsrizs (1) hab (1) habcsók (1) hagyma (1) hajdina (3) hajdinaliszt (1) Halloween (1) halloween (3) hangulat (1) határidőnapló (2) házi (1) házilag (5) házi lekvár (2) házi nutella (1) hekk (1) hideg (1) hidegtál (1) hideg desszert (4) hideg ellen (6) hidratálás (2) hummus (2) hűsítő (3) húsleves (1) Húsvét (1) húsvét (3) hütte (1) hvg (1) időbeosztás (2) immunrendszer (1) India (1) influenza (1) infografika (3) interjú (1) ital (46) italok (37) itt a tavasz (2) ízletes (1) jam (2) játék (5) játssz (1) jég (2) jeges (1) jegeskávé (1) jegestea (1) jégkása (2) jégkrém (1) jóga (1) joghurt (7) josta (1) jótékonyság (1) juhtúró (1) kakaó (14) kakaóbab (1) kakukkfű (1) kalács (1) kandírozás (1) kápia paprika (6) karácsony (28) karácsonyi ajándék (9) karamell (1) kardamom (4) karfiol (3) karob (1) kártyázáshoz (1) kása (2) kaszinótojás (1) kávé (12) kávé mellé (3) kecskesajt (1) kedvenc (1) keksz (9) kekszmorzsa (1) kelkáposzta (1) kellemes percek (2) kelt tészta (1) kence (2) kenyér (6) kenyérlángos (2) kesudió (1) ketchup (1) ketogén (1) kézápolás (1) kezdőknek (1) kézműves (2) kézzel készített (1) kifli (1) kisokos (79) kivi (2) kiwi (1) kókusz (7) kókuszgolyó (5) kókuszkrém (2) kókuszliszt (3) kókuszolaj (4) kókusztej (7) kolbász (2) köles (2) kölesliszt (1) könnyen (2) könnyű (4) könyv (19) könyvajánló (23) köret (1) koriander (1) körte (4) kóstolás (1) kovászosuborka (1) krém (1) krémleves (17) krémsajt (1) krémtúró (3) kuckózás (1) kuglóf (2) kukorica (4) különbség (1) különleges (3) kürtöskalács (1) laktózmentes (32) lángos (3) latte (1) lazac (1) lecsó (2) lekvár (19) lekvárok (5) lencse (2) lepény (1) levendula (4) leves (18) liba (1) libatepertő (1) likőr (1) lime (3) limonádé (4) linzer (2) lisztmentes (15) maandula (1) madártej (2) mag (1) magok (3) magyar (1) majonéz (1) majoranna (1) mák (7) málna (6) mandarin (2) mandula (25) mandulaliszt (2) mandulatej (2) mangó (1) mango (5) mangolassi (1) maracuja (1) marcipán (2) mártogatós (8) márton nap (1) mascarpone (6) matcha (1) mazsola (2) meccs (1) Medvehagyma (1) medvehagyma (3) meggy (6) meggyes (1) meglepetés (1) meleg napokra (1) menta (7) mexico (1) méz (7) mézes (1) mézeskalács (7) mézespuszedli (1) mikulás (2) mindenmentes (8) módszertan (1) mogyoró (4) mogyorókrém (1) mogyoróvaj (3) motiváció (1) mozgás (1) mozzarella (1) muffin (6) mug cake (1) munka (1) mustár (1) mutatós (1) műzli (1) müzli (2) naarancs (1) nagyi (1) napindító (1) napló (1) nápolyi (1) narancs (10) nasi (6) nassolás (2) nátha (1) natúr (4) natúrkozmetikum (4) nemzetközi (1) ne hagyd ki (1) nokedli (1) nudli (1) nutella (5) nyaírfacukor (1) nyalánkság (1) nyári (1) nyírfacukor (4) olajos mag (1) olasz (2) olaszország (2) oregánó (2) organikus (1) ország tortája (1) ősbúza (1) összeállítás (7) összehasonlítás (1) összejövetelekre (1) ősz (4) őszibarack (4) padlizsán (2) padlizsánkrém (1) palacsinta (8) pálcikás (1) paleo (6) panini (1) panna cotta (1) paprika (1) paradicsom (9) paradicsomszósz (4) paraj (1) párnácska (1) páromnak (1) party (2) párválasztás (1) pástétom (5) paszternák (1) péksütemény (1) pesto (3) pirítós (1) piskóta (2) piskótatekercs (1) pisztácia (1) pite (3) Pite (1) pizza (6) planner (1) pogácsa (9) pogi (2) pohárkrém (6) polenta (1) popcake (1) popcorn (1) praktika (1) próbáld ki (2) programajánló (1) protein (6) psziché (1) puding (3) puffancs (1) puszedli (2) quiche (1) quinoa (5) raffaello (1) ratatouille (2) recept (159) receptek (27) reggel (3) reggeli (32) répa (5) rétes (1) ribizli (1) ricotta (3) rizs (1) rizsliszt (2) ropogós (1) ropogtatni való (1) rozmaring (2) rózsa (1) sajt (18) sajtchipsz (1) sajtkrém (1) sajtos (1) sajtosrúd (2) sajtszósz (1) sajttorta (1) saláta (4) sárgabarack (3) sárgaborsó (1) sárgadinnye (1) sárgarépa (6) shake (1) siker (1) smink (1) smoothie (16) (1) sodó (2) som (1) sonka (1) sörkorcsolya (1) sós (73) spenót (4) spenótos táska (1) sport (2) strand (1) sültgesztenye (1) superfood (1) sütemény (4) sütésnélküli (1) sütés nélküli (1) sutlak (1) sütőtök (13) sütőtökpüré (4) szalancukor (1) szárított alma (1) szeder (3) szegfűszeg (3) szemkörnyékápoló (1) szendvics (2) szénhidrátmentes (2) szénhidrát csökkentett (22) Szentendre (1) szépségápolás (12) szezámmag (1) szezonális (1) szilva (4) Szilveszer (1) színes (1) szójamentes (4) szőlő (5) szőlőlé (3) szörp (2) szósz (4) születésnap (1) szülinap (1) szuperélelmiszer (1) tahini (1) tallér (1) tápióka (2) tápláló (1) társas (1) társasozáshoz (1) tavasz (1) tavaszi ital (1) tea (10) teakeverék (1) tea mellé (1) tej (1) tejberizs (2) tejmentes (24) tejszín (4) tekercs (1) tél (4) télen (1) teljes kiőrlésű (5) tepertő (1) tepertőkrém (1) természetes (1) természetes vitamin (1) terv (1) testradír (1) tesz (1) teszt (7) tészta (1) timemanagement (1) tipp (14) tiramisu (2) tízora (1) toast (1) tócsni (1) tojás (7) tojáskrém (1) tojásmentes (8) tök (2) tökmag (8) tökmagliszt (1) tökmagolaj (1) tökpüré (1) tonha (1) tonhal (1) tönköly (2) töpörtyű (1) töpörtyűkrém (1) torma (1) török konyha (1) torta (9) trópusi (1) trüffel golyó (2) trükkök (1) túra (1) turmix (10) turmixok (3) túró (16) túrógombóc (3) túrókrém (3) túrós (3) túró rudi (1) tuti tipp (1) tv előtt (1) uborka (5) update (1) utifűmaghéj (1) útifűmaghéj (1) uzsi (2) uzsonna (2) vacsora (7) vajas (1) vajkrém (1) valentin nap (2) válogatás (1) vanília (14) vaníliapuding (4) vaníliasodó (2) vargánya (1) vb (1) vega (11) vegán (13) vegan (1) vegeta (2) vegetáriáus (1) vendégváró (1) videó (11) virág (3) virsli (1) vitaminok (2) víz (2) vizes vb (1) vizilabda (1) whisky (1) xylit (7) zab (3) zabkeksz (3) zabkorpa (1) zabliszt (2) zabpehely (17) zabpehelyliszt (5) zabsüti (1) zeller (3) zöldbanán liszt (1) zöldfűszer (1) zöldség (1) zöldségek (2) zöldturmix (1) zöld tea (4) zsemle (3) zsírégetés (1) zsömle (1) zumba (1) Címkefelhő