Egészséges nasi-tippek és minden, amit Halloween-ról tudni érdemes

Halloween az angolszász országok ősi kelta hagyományokon nyugvó ünnepe, amikor is a pogány kelta boszorkányok, szellemek, kísértetek, démonok életre kelnek. Napja október 31-e, tehát nem esik sem Mindenszentek, sem pedig Halottak napjára, hiszen a kereszténység az előbbit november 1-jén, utóbbit pedig november 2-án tartja.

halloween.jpg

A világon egyre ismertebbé és népszerűbbé válik Halloween, bár nem a kelta ünnepnap miatt, hiszen a beöltözők túlnyomó többsége nem is tudja, miért húz jelmezt, sokkal inkább egy második farsangot látnak benne. Ráadásul a Valentin naphoz hasonlóan az erre szakosodott iparágak jókora üzleti lehetőséget és tetemes hasznot is látnak benne.

Mi nem foglalunk állást sem mellette, sem ellene, hiszen mi magunk is eltérően vélekedünk róla: egyikünk kifejezetten szereti, másikunkat pedig a hideg is kirázza a gondolatától. Így nem fogunk arra buzdítani senkit sem, hogy öltözzenek szellemeknek, arra viszont igen, hogy ha már Halloween, akkor egészséges nasik kerüljenek az asztalra a gyerekek elé. "Csokit vagy csínyt" helyett akár úgy is fogalmazhatnánk: "Mandarin Jacket vagy csínyt!" De mielőtt rátérnénk a nasi-ötleteinkre, lássuk, mi is ez a Halloween valójában!

Halloween legendája

happy-halloween-facts.jpg

A kelták ősi legendája szerint október 31-én éjjel vándorolnak az elhunytak lelkei a holtak birodalmával. Az emberek az itt ragadt szellemeknek áldozatot adtak, hogy ezzel segítsék útjukat a túlvilágra. És hogy miért öltöznek be? A kelták szerint ez a nap jelentette a sötétség kezdetét, mivel ezen a napon a napisten a halál és a sötétség istenének fogságába került, a halottak pedig rossz szellemek és gonosz állatok bőrébe bújtak. A kelta papok áldozatot mutattak be, a tűz körül táncoltak, másnap pedig az elalvó tűz parazsából adtak minden kelta családnak, hogy abból aztán az otthonaikban új tüzet gyújthassanak, amivel nem csak az ártó szellemeket tudják elűzni, hanem az otthonaikat is melegíteni tudják.

Hogyan lett a töklámpás a jelképe?

6.jpg

Egy ősi kelta legenda szerint egy részeges kovács, Jack O'Lantern egy napon találkozott az ördöggel, aki magával akarta vinni a pokolba. A kovács azonban mivel nem akart az ördöggel menni, egy cselhez folyamodott. Azt mondta az ördögnek, válasszon egy almát a fájáról. Az ördög felmászott, lejönni azonban már nem tudott, mivel időközben az eszes kovács egy keresztet rajzolt a fa oldalára. Az ördög rettegett a kereszttől, így kénytelen volt a fán maradni. Üzletet kötöttek: Jack akkor engedte meg az ördögnek, hogy lemásszon, amikor az megígérte, hogy bár a kovács életében sok bűnt elkövetett, mégsem fog a pokolra kerülni.

Jack halála után lelke a menny és a pokol között rekedt, bűnei miatt nem léphetett be a mennyországba, azonban az ördög is haragudott rá a korábbi csíny miatt. Újabb alku következett: Jack azt kérte az ördögtől, hogy adjon neki egy kis pislákoló fényt, amivel visszatalál az élők világába. Az ördög hozzávágott egy örökké izzó fadarabot, Jack pedig kivájt egy takarmányrépát és a belsejébe tette. Világító lámpásával felvértezve lelke talán még most is keresi a nyugalmat.

Amerikában a legendát úgy ismerik, a kovács takarmányrépa helyett egy sütőtököt vájt ki és abba tette az izzó parázst. A világban ez a változat terjedt el leginkább, Jack O'Lantern-re emlékezve pedig minden évben töklámpást faragnak és az ház bejáratához teszik, hogy elűzzék az ördögöt.

Lássuk az egészséges nasi-ötleteket!

Céklás almalé, a kis vámpírok csodaitala

Egy nagy almát és egy nagy céklát pucoljunk meg és kockázzuk fel. Gyümölcsprésbe dobáljuk bele és centrifugáljuk le. Átszűrtem, így egy nagyon szép tiszta italt kaptam. Már mehet is a pohárba, fantasztikus vitamindús reggeli ital nem csak Halloween-kor

ceklale.jpg

Mandarinból sütőtök-Jack

mandijo.JPG

Annyira pofonegyszerű ez az ötlet, hogy szinte szégyelljük magunkat, hogy leírjuk nektek, de hátha nem jutott eddig eszetekbe. Nincs hozzá szükség másra, mint némi mandarinra, egy fekete filctoll-ra vagy egy sima fekete tollra. Én ez utóbbit tudtam használni, mivel égen-földön kerestem fekete filcet, de nem találtam. Sebaj, így is látjátok a lényeget, ugye? Szóval fogjuk a tollat és egész egyszerűen megrajzoljuk Jack O'Latern, vagyis sütőtök-Jack arcát. Készíthetjük vidámra, morcosra, haragosra, dühösre, félelmetesre, ahogyan éppen kedvünk tartja. Mivel kisfiam minden ilyentől megrémül, így a mi mandarin Jack arcaink kevésbé lettek ijesztőek.

Édesburgonya-chips

halloween1.jpg

Az édesburgonyát vágjuk hajszál vékonyra vagy gyaluljuk le. Forró olajban pár perc alatt süssük készre. Figyeljünk nagyon, ugyanis akkor jó a chips, amikor meghajlik. Amikor már barnulni kezd, akkor megégett és keserűvé válik. Pillanatok alatt elkészíthető egészséges chips.

A bejegyzés trackback címe:

https://lollipopnasik.blog.hu/api/trackback/id/tr5111844407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Lollipop

Táplálékintoleranciával küzdesz, esetleg fogynál? Itt olyan recepteket találsz, amik garantáltan megkönnyítik majd az életedet, legyen szó átmeneti diétáról vagy egy olyan életmódról, ami végig kísér az utadon. Ez a Lollipop, az egészséges ételek birodalma.

Facebook oldaldoboz

Címkék

10 perc alatt (1) 5peres (1) 5 lépéses (1) áfonya (10) agaragar (2) ajak (1) ajándék (1) ajkak (1) ajvár (2) akácméz (1) alakor (1) alakor liszt (1) alapanyag (1) alma (25) almafánk (1) almás (2) almaszósz (1) amarant (3) amerikai (3) ananász (4) ánizs (1) aprókedvesség (1) aprósütemény (2) arany galauska (1) arcpakolás (1) aszalt gyümölcs (7) ausztria (1) avokádó (14) b (1) bab (1) bacon (2) banán (12) barack (5) barátokkal (1) bármikor (1) bazsalikom (6) bébispenót (2) befőtt (4) befőttek (2) befőzés (19) bejgli (2) bio (1) bodyart (1) bodza (1) bögrés (2) bogyós gyümölcs (2) bonbon (2) bőrradír (1) brazil (2) brokkoli (1) brownie (3) bruscetta (1) buci (1) bukta (1) Buli (1) bundáskenyér (1) cékla (3) célok (1) cheddar (3) chia (3) chia mag (12) chili (1) chips (1) ciabatta (1) citrom (5) császármorzsa (1) cseresznye (1) csicseriborsó (2) csiga (2) csili (3) csipkebogyó (1) csíra (1) csíráztatás (1) csoki (12) csokibolt (3) csokis (9) csókok (1) csokoládé (6) cukkini (8) cukor (2) cukormentes (52) curry (4) datolya (3) Datolyaszilva (1) délután (3) délutáninasi (1) derelye (1) desszert (6) diab (1) diabetikus (18) diéta (13) diétanapló (1) diétás (4) dinnye (2) dió (4) diópótló (1) diós (1) dip (1) döntő (1) durumliszt (1) ebéd (2) édes (108) édesburgonya (12) édesítőszer (1) édesség (14) édes burgonya (2) egészség (7) egészséges (23) egyszerű (5) ehető (1) életmód (36) élsztő nélküli (1) energia (3) eper (14) eperszósz (2) eritrit (3) este (1) étcsoki (7) étcsokoládé (3) ételízesítő (1) fagyasztott (1) fagyi (5) fah (1) fahéj (18) falatka (1) falatok (3) fánk (9) fanta (1) fantaszelet (1) farsang (3) fehérrépa (1) fehér csokoládé (1) fehésbab (1) felkészülés (1) feta (2) film (1) filmezés (1) finom (3) finomság (7) főétel (1) fogyókúrás (4) fokhagyma (4) fondü (1) forralt bor (2) forró (1) forró csoki (4) főzésnélküli (1) főzés nélküli (1) frissítő (3) frittata (1) füge (4) füstöltsajt (1) füstölt sajt (1) fűszerecet (1) fűszerek (2) fűszerolaj (1) garnéla (6) gasztróajándék (4) gazpacho (1) gesztenye (8) gluténmentes (78) gnocchi (2) goji bogyó (5) golyó (1) golyók (2) gomba (6) gombóc (1) görög (2) görögdinnye (1) görögjoghurt (1) görög joghurt (2) gránátalma (3) granola (8) grill (3) grillsajt (1) grissini (1) gumicukor (2) gyesztenye (1) gyógynövény (3) gyömbér (8) gyors (12) gyorsan (3) gyümölcs (36) gyümölcskenyér (3) gyümölcsös (53) gyümölcspüré (2) gyümölcsrizs (1) hab (1) habcsók (1) hagyma (1) hajdina (2) hajdinaliszt (1) Halloween (1) halloween (3) hangulat (1) határidőnapló (2) házi (1) házilag (5) házi lekvár (2) házi nutella (1) hekk (1) hideg (1) hidegtál (1) hideg desszert (4) hideg ellen (6) hidratálás (2) hummus (2) hűsítő (3) húsleves (1) Húsvét (1) húsvét (3) hütte (1) hvg (1) időbeosztás (2) immunrendszer (1) India (1) influenza (1) infografika (3) interjú (1) ital (46) italok (37) itt a tavasz (2) ízletes (1) jam (2) játék (5) játssz (1) jég (2) jeges (1) jegeskávé (1) jegestea (1) jégkása (2) jégkrém (1) jóga (1) joghurt (7) josta (1) jótékonyság (1) juhtúró (1) kakaó (14) kakaóbab (1) kakukkfű (1) kalács (1) kandírozás (1) kápia paprika (6) karácsony (28) karácsonyi ajándék (9) karamell (1) kardamom (4) karfiol (3) karob (1) kártyázáshoz (1) kása (1) kaszinótojás (1) kávé (12) kávé mellé (3) kecskesajt (1) kedvenc (1) keksz (9) kekszmorzsa (1) kelkáposzta (1) kellemes percek (2) kelt tészta (1) kence (2) kenyér (6) kenyérlángos (2) kesudió (1) ketchup (1) ketogén (1) kézápolás (1) kezdőknek (1) kézműves (2) kézzel készített (1) kifli (1) kisokos (79) kivi (2) kiwi (1) kókusz (7) kókuszgolyó (5) kókuszkrém (2) kókuszliszt (3) kókuszolaj (4) kókusztej (7) kolbász (2) köles (2) kölesliszt (1) könnyen (2) könnyű (4) könyv (22) könyvajánló (26) köret (1) koriander (1) körte (4) kóstolás (1) kovászosuborka (1) krém (1) krémleves (17) krémsajt (1) krémtúró (3) kuckózás (1) kuglóf (2) kukorica (4) különbség (1) különleges (3) kürtöskalács (1) laktózmentes (32) lángos (3) latte (1) lazac (1) lecsó (2) lekvár (19) lekvárok (5) lencse (2) lepény (1) levendula (4) leves (18) liba (1) libatepertő (1) likőr (1) lime (3) limonádé (4) linzer (2) lisztmentes (15) maandula (1) madártej (2) mag (1) magok (3) magyar (1) majonéz (1) majoranna (1) mák (7) málna (6) mandarin (2) mandula (25) mandulaliszt (2) mandulatej (2) mango (5) mangó (1) mangolassi (1) maracuja (1) marcipán (2) mártogatós (8) márton nap (1) mascarpone (6) matcha (1) mazsola (2) meccs (1) medvehagyma (3) Medvehagyma (1) meggy (6) meggyes (1) meglepetés (1) meleg napokra (1) menta (7) mexico (1) méz (7) mézes (1) mézeskalács (7) mézespuszedli (1) mikulás (2) mindenmentes (8) módszertan (1) mogyoró (4) mogyorókrém (1) mogyoróvaj (3) motiváció (1) mozgás (1) mozzarella (1) muffin (6) mug cake (1) munka (1) mustár (1) mutatós (1) műzli (1) müzli (2) naarancs (1) nagyi (1) napindító (1) napló (1) nápolyi (1) narancs (10) nasi (6) nassolás (2) nátha (1) natúr (4) natúrkozmetikum (4) nemzetközi (1) ne hagyd ki (1) nokedli (1) növényi tej (1) nudli (1) nutella (5) nyaírfacukor (1) nyalánkság (1) nyári (1) nyírfacukor (4) olajos mag (1) olasz (2) olaszország (2) oregánó (2) organikus (1) ország tortája (1) ősbúza (1) összeállítás (7) összehasonlítás (1) összejövetelekre (1) ősz (4) őszibarack (4) padlizsán (2) padlizsánkrém (1) palacsinta (8) pálcikás (1) paleo (6) panini (1) panna cotta (1) paprika (1) paradicsom (9) paradicsomszósz (4) paraj (1) párnácska (1) páromnak (1) party (2) párválasztás (1) pástétom (5) paszternák (1) péksütemény (1) pesto (3) pirítós (1) piskóta (2) piskótatekercs (1) pisztácia (1) Pite (1) pite (3) pizza (6) planner (1) pogácsa (9) pogi (2) pohárkrém (6) polenta (1) popcake (1) popcorn (1) praktika (1) próbáld ki (2) programajánló (1) protein (6) psziché (1) puding (3) puffancs (1) puszedli (2) quiche (1) quinoa (5) raffaello (1) ratatouille (2) recept (160) receptek (28) reggel (3) reggeli (32) répa (5) rétes (1) ribizli (1) ricotta (3) rizs (1) rizsliszt (2) ropogós (1) ropogtatni való (1) rozmaring (2) rózsa (1) sajt (18) sajtchipsz (1) sajtkrém (1) sajtos (1) sajtosrúd (2) sajtszósz (1) sajttorta (1) saláta (4) sárgabarack (3) sárgaborsó (1) sárgadinnye (1) sárgarépa (6) shake (1) siker (1) smink (1) smoothie (16) (1) sodó (2) som (1) sonka (1) sópárna (1) sörkorcsolya (1) sós (73) spenót (4) spenótos táska (1) sport (2) strand (1) sültgesztenye (1) superfood (1) sütemény (4) sütésnélküli (1) sütés nélküli (1) sutlak (1) sütőtök (13) sütőtökpüré (4) szalancukor (1) szárított alma (1) szeder (3) szegfűszeg (3) szemkörnyékápoló (1) szendvics (2) szénhidrátmentes (2) szénhidrát csökkentett (22) Szentendre (1) szépségápolás (12) szezámmag (1) szezonális (1) szilva (4) Szilveszer (1) színes (1) szójamentes (4) szőlő (5) szőlőlé (3) szörp (2) szósz (4) születésnap (1) szülinap (1) szuperélelmiszer (1) tahini (1) tallér (1) tápióka (2) tápláló (1) társas (1) társasozáshoz (1) tavasz (1) tavaszi ital (1) tea (10) teakeverék (1) tea mellé (1) tej (1) tejberizs (2) tejmentes (25) tejszín (4) tekercs (1) tél (4) télen (1) teljes kiőrlésű (5) tepertő (1) tepertőkrém (1) természetes (1) természetes vitamin (1) terv (1) testradír (1) tesz (1) teszt (7) tészta (1) timemanagement (1) tipp (14) tiramisu (2) tízora (1) toast (1) tócsni (1) tojás (7) tojáskrém (1) tojásmentes (8) tök (2) tökmag (8) tökmagliszt (1) tökmagolaj (1) tökpüré (1) tonha (1) tonhal (1) tönköly (2) töpörtyű (1) töpörtyűkrém (1) torma (1) török konyha (1) torta (9) trópusi (1) trüffel golyó (2) trükkök (1) túra (1) turmix (10) turmixok (3) túró (16) túrógombóc (3) túrókrém (3) túrós (3) túró rudi (1) tuti tipp (1) tv előtt (1) uborka (5) update (1) utifűmaghéj (1) útifűmaghéj (1) uzsi (2) uzsonna (2) vacsora (7) vajas (1) vajkrém (1) valentin nap (2) válogatás (1) vanília (14) vaníliapuding (4) vaníliasodó (2) vargánya (1) vb (1) vega (11) vegan (1) vegán (13) vegeta (2) vegetáriáus (1) vendégváró (1) videó (11) virág (3) virsli (1) vitaminok (2) víz (2) vizes vb (1) vizilabda (1) whisky (1) xylit (7) zab (3) zabkása (1) zabkeksz (3) zabkorpa (1) zabliszt (2) zabpehely (18) zabpehelyliszt (5) zabsüti (1) zeller (3) zöldbanán liszt (1) zöldfűszer (1) zöldség (1) zöldségek (2) zöldturmix (1) zöld tea (4) zsemle (3) zsírégetés (1) zsömle (1) zumba (1) Címkefelhő