Dobd fel reggeli palacsintádat ehető virággal

A reggelek gyakran indulnak nehezen, de egy jó palacsinta és egy erős kávé minden helyzetből megment. Az általunk elkészített gluténmentes változat ráadásul nem csak, hogy ízében, de látványában is különleges.

ehetovirag1.jpg

Hozzávalók egy amerikai palacsintához:

  • egy tojás
  • gluténmentes hajdinaliszt
  • tej
  • édesítőszer
  • pici olaj
  • pici sütőpor
  • áfonya
  • napraforgószirom

A tojást elkeverjük, hozzáadunk egy púpozott evőkanál lisztet egy kevés tejet, ízlés szerinti mennyiségű édesítőszert, pár csepp olajat és egy késhegynyi sütőport. Csomómentesre keverjük és forró serpenyőbe öntjük. Amikor az alja elkezd sülni, beledobáljuk az áfonyaszemeket és elrendezgetjük a virágszirmokat is. Óvatosan átfordítjuk és hagyjuk, hogy a gyümölcs, a virág és a palacsintatészta összesüljön. Pár perc után máris tálalhatjuk.

ehetovirag2.jpg

A palacsinta végtelen variációban elkészíthető, hiszen bátran kombinálhatjuk a virágokat és a gyümölcsöket. Fantasztikus ízvilágot kapunk, ha barackot és levendulát vagy éppen szedret és lágy rózsaszirmot használunk. Próbáljátok ki!

Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://lollipopnasik.blog.hu/api/trackback/id/tr614117805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spinat 2018.07.18. 10:22:43

az lehet, hogy ez pancake, de biztos nem palacsinta

Lollipop

Táplálékintoleranciával küzdesz, esetleg fogynál? Itt olyan recepteket találsz, amik garantáltan megkönnyítik majd az életedet, legyen szó átmeneti diétáról vagy egy olyan életmódról, ami végig kísér az utadon. Ez a Lollipop, az egészséges ételek birodalma.

Facebook oldaldoboz

Címkék

10 perc alatt (1) 5peres (1) 5 lépéses (1) áfonya (10) agaragar (2) ajak (1) ajándék (1) ajkak (1) ajvár (2) akácméz (1) alakor (1) alakor liszt (1) alapanyag (1) alma (25) almafánk (1) almás (2) almaszósz (1) amarant (3) amerikai (3) ananász (4) ánizs (1) aprókedvesség (1) aprósütemény (2) arany galauska (1) arcpakolás (1) aszalt gyümölcs (7) ausztria (1) avokádó (14) b (1) bab (1) bacon (2) banán (12) barack (5) barátokkal (1) bármikor (1) bazsalikom (6) bébispenót (2) befőtt (4) befőttek (2) befőzés (19) bejgli (2) bio (1) bodyart (1) bodza (1) bögrés (2) bogyós gyümölcs (2) bonbon (2) bőrradír (1) brazil (2) brokkoli (1) brownie (3) bruscetta (1) buci (1) bukta (1) Buli (1) bundáskenyér (1) cékla (3) célok (1) cheddar (3) chia (3) chia mag (12) chili (1) chips (1) ciabatta (1) citrom (5) császármorzsa (1) cseresznye (1) csicseriborsó (2) csiga (2) csili (3) csipkebogyó (1) csíra (1) csíráztatás (1) csoki (12) csokibolt (3) csokis (9) csókok (1) csokoládé (6) cukkini (8) cukor (2) cukormentes (51) curry (4) datolya (3) Datolyaszilva (1) délután (3) délutáninasi (1) derelye (1) desszert (6) diab (1) diabetikus (18) diéta (12) diétanapló (1) diétás (4) dinnye (2) dió (4) diópótló (1) diós (1) dip (1) döntő (1) durumliszt (1) ebéd (2) édes (110) édesburgonya (12) édesítőszer (1) édesség (14) édes burgonya (2) egészség (5) egészséges (21) egyszerű (5) ehető (1) életmód (33) élsztő nélküli (1) energia (3) eper (14) eperszósz (2) eritrit (3) este (1) étcsoki (7) étcsokoládé (3) ételízesítő (1) fagyasztott (1) fagyi (5) fah (1) fahéj (19) falatka (1) falatok (3) fánk (9) fanta (1) fantaszelet (1) farsang (3) fehérrépa (1) fehér csokoládé (1) fehésbab (1) felkészülés (1) feta (2) film (1) filmezés (1) finom (3) finomság (7) főétel (1) fogyókúrás (4) fokhagyma (4) fondü (1) forralt bor (2) forró (1) forró csoki (4) főzésnélküli (1) főzés nélküli (1) frissítő (3) frittata (1) füge (4) füstöltsajt (1) füstölt sajt (1) fűszerecet (1) fűszerek (2) fűszerolaj (1) garnéla (6) gasztróajándék (4) gazpacho (1) gesztenye (8) gluténmentes (77) gnocchi (2) goji bogyó (5) golyó (1) golyók (2) gomba (6) gombóc (1) görög (2) görögdinnye (1) görögjoghurt (1) görög joghurt (2) gránátalma (3) granola (8) grill (3) grillsajt (1) grissini (1) gumicukor (2) gyesztenye (1) gyógynövény (3) gyömbér (8) gyors (12) gyorsan (3) gyümölcs (36) gyümölcskenyér (3) gyümölcsös (54) gyümölcspüré (2) gyümölcsrizs (1) hab (1) habcsók (1) hagyma (1) hajdina (3) hajdinaliszt (1) Halloween (1) halloween (3) hangulat (1) határidőnapló (2) házi (1) házilag (5) házi lekvár (2) házi nutella (1) hekk (1) hideg (1) hidegtál (1) hideg desszert (4) hideg ellen (6) hidratálás (2) hummus (2) hűsítő (3) húsleves (1) húsvét (3) Húsvét (1) hütte (1) hvg (1) időbeosztás (2) immunrendszer (1) India (1) influenza (1) infografika (3) interjú (1) ital (46) italok (37) itt a tavasz (2) ízletes (1) jam (2) játék (5) játssz (1) jég (2) jeges (1) jegeskávé (1) jegestea (1) jégkása (2) jégkrém (1) jóga (1) joghurt (7) josta (1) jótékonyság (1) juhtúró (1) kakaó (14) kakaóbab (1) kakukkfű (1) kalács (1) kandírozás (1) kápia paprika (6) karácsony (27) karácsonyi ajándék (9) karamell (1) kardamom (4) karfiol (3) karob (1) kártyázáshoz (1) kása (2) kaszinótojás (1) kávé (13) kávé mellé (3) kecskesajt (1) kedvenc (1) keksz (9) kekszmorzsa (1) kelkáposzta (1) kellemes percek (2) kelt tészta (1) kence (2) kenyér (6) kenyérlángos (2) kesudió (1) ketchup (1) ketogén (1) kézápolás (1) kezdőknek (1) kézműves (2) kézzel készített (1) kifli (1) kisokos (79) kivi (2) kiwi (1) kókusz (7) kókuszgolyó (5) kókuszkrém (2) kókuszliszt (3) kókuszolaj (4) kókusztej (7) kolbász (2) köles (2) kölesliszt (1) könnyen (2) könnyű (4) könyv (19) könyvajánló (23) köret (1) koriander (1) körte (4) kóstolás (1) kovászosuborka (1) krém (1) krémleves (17) krémsajt (1) krémtúró (3) kuckózás (1) kuglóf (2) kukorica (4) különbség (1) különleges (3) kürtöskalács (1) laktózmentes (32) lángos (3) latte (1) lazac (1) lecsó (2) lekvár (19) lekvárok (5) lencse (2) lepény (1) levendula (4) leves (18) liba (1) libatepertő (1) likőr (1) lime (3) limonádé (4) linzer (2) lisztmentes (15) maandula (1) madártej (2) mag (1) magok (3) magyar (1) majonéz (1) majoranna (1) mák (7) málna (6) mandarin (2) mandula (25) mandulaliszt (2) mandulatej (2) mangó (1) mango (5) mangolassi (1) maracuja (1) marcipán (2) mártogatós (8) márton nap (1) mascarpone (6) matcha (1) mazsola (2) meccs (1) medvehagyma (3) Medvehagyma (1) meggy (6) meggyes (1) meglepetés (1) meleg napokra (1) menta (7) mexico (1) méz (7) mézes (1) mézeskalács (7) mézespuszedli (1) mikulás (2) mindenmentes (8) módszertan (1) mogyoró (4) mogyorókrém (1) mogyoróvaj (3) motiváció (1) mozgás (1) mozzarella (1) muffin (6) mug cake (1) munka (1) mustár (1) mutatós (1) műzli (1) müzli (2) naarancs (1) nagyi (1) napindító (1) napló (1) nápolyi (1) narancs (10) nasi (6) nassolás (2) nátha (1) natúr (4) natúrkozmetikum (4) nemzetközi (1) ne hagyd ki (1) nokedli (1) nudli (1) nutella (5) nyaírfacukor (1) nyalánkság (1) nyári (1) nyírfacukor (4) olajos mag (1) olasz (2) olaszország (2) oregánó (2) organikus (1) ország tortája (1) ősbúza (1) összeállítás (7) összehasonlítás (1) összejövetelekre (1) ősz (5) őszibarack (4) padlizsán (2) padlizsánkrém (1) palacsinta (8) pálcikás (1) paleo (6) panini (1) panna cotta (1) paprika (1) paradicsom (9) paradicsomszósz (4) paraj (1) párnácska (1) páromnak (1) party (2) párválasztás (1) pástétom (5) paszternák (1) péksütemény (1) pesto (3) pirítós (1) piskóta (2) piskótatekercs (1) pisztácia (1) Pite (1) pite (3) pizza (6) planner (1) pogácsa (9) pogi (2) pohárkrém (6) polenta (1) popcake (1) popcorn (1) praktika (1) próbáld ki (2) programajánló (1) protein (6) psziché (1) puding (3) puffancs (1) puszedli (2) quiche (1) quinoa (5) raffaello (1) ratatouille (2) recept (159) receptek (27) reggel (3) reggeli (32) répa (5) rétes (1) ribizli (1) ricotta (3) rizs (1) rizsliszt (2) ropogós (1) ropogtatni való (1) rozmaring (2) rózsa (1) sajt (18) sajtchipsz (1) sajtkrém (1) sajtos (1) sajtosrúd (2) sajtszósz (1) sajttorta (1) saláta (4) sárgabarack (3) sárgaborsó (1) sárgadinnye (1) sárgarépa (6) shake (1) siker (1) smink (1) smoothie (16) (1) sodó (2) som (1) sonka (1) sörkorcsolya (1) sós (73) spenót (4) spenótos táska (1) sport (2) strand (1) sültgesztenye (1) superfood (1) sütemény (4) sütésnélküli (1) sütés nélküli (1) sutlak (1) sütőtök (13) sütőtökpüré (4) szalancukor (1) szárított alma (1) szeder (3) szegfűszeg (3) szemkörnyékápoló (1) szendvics (2) szénhidrátmentes (2) szénhidrát csökkentett (22) Szentendre (1) szépségápolás (12) szezámmag (1) szezonális (1) szilva (4) Szilveszer (1) színes (1) szójamentes (4) szőlő (5) szőlőlé (3) szörp (2) szósz (4) születésnap (1) szülinap (1) szuperélelmiszer (1) tahini (1) tallér (1) tápióka (2) tápláló (1) társas (1) társasozáshoz (1) tavasz (1) tavaszi ital (1) tea (10) teakeverék (1) tea mellé (1) tej (1) tejberizs (2) tejmentes (24) tejszín (4) tekercs (1) tél (4) télen (1) teljes kiőrlésű (5) tepertő (1) tepertőkrém (1) természetes (1) természetes vitamin (1) terv (1) testradír (1) tesz (1) teszt (7) tészta (1) timemanagement (1) tipp (14) tiramisu (2) tízora (1) toast (1) tócsni (1) tojás (7) tojáskrém (1) tojásmentes (8) tök (2) tökmag (8) tökmagliszt (1) tökmagolaj (1) tökpüré (1) tonha (1) tonhal (1) tönköly (2) töpörtyű (1) töpörtyűkrém (1) torma (1) török konyha (1) torta (9) trópusi (1) trüffel golyó (2) trükkök (1) túra (1) turmix (10) turmixok (3) túró (16) túrógombóc (3) túrókrém (3) túrós (3) túró rudi (1) tuti tipp (1) tv előtt (1) uborka (5) update (1) utifűmaghéj (1) útifűmaghéj (1) uzsi (2) uzsonna (2) vacsora (7) vajas (1) vajkrém (1) valentin nap (2) válogatás (1) vanília (14) vaníliapuding (4) vaníliasodó (2) vargánya (1) vb (1) vega (11) vegán (13) vegan (1) vegeta (2) vegetáriáus (1) vendégváró (1) videó (11) virág (3) virsli (1) vitaminok (2) víz (2) vizes vb (1) vizilabda (1) whisky (1) xylit (7) zab (3) zabkeksz (2) zabkorpa (1) zabliszt (2) zabpehely (17) zabpehelyliszt (5) zabsüti (1) zeller (3) zöldbanán liszt (1) zöldfűszer (1) zöldség (1) zöldségek (2) zöldturmix (1) zöld tea (4) zsemle (3) zsírégetés (1) zsömle (1) zumba (1) Címkefelhő