Gyakran problémát okoz, hogy gyors és egészséges reggelit tegyünk az asztalra. Ez a három pástétom azonban garantáltan mindannyiunk kedvence lehet. A hétvége jó alkalom lehet a kísérletezgetésre, teszteljétek Ti is!
Füstölt lazacos pástétom
10 deka füstölt lazacot beteszek az aprítóba. Adok hozzá két evőkanálnyi vajat, két evőkanálnyi majonézt, egy teáskanálnyi szárított kaprot, egy pár csepp citromlevet, sót, borsot. Összeturmixolom és megkóstolom. Ízlés szerint után-fűszerezem, kis tálkába teszem, amit aztán folpack-kal lezárok. A pástétomot néhány órára hűtőbe teszem fogyasztás előtt.
Vegán pástétom
Nagyjából 10 deka sárgarépát megtisztítottam, kockára vágtam és enyhén sós vízben megpároltam, majd leszűrtem, pépesítettem és hagytam kihűlni. Aprítóba tettem 5 deka pirított tökmagot, majd hozzáadtam a sárgarépakrémhez egy kávéskanálnyi tökmagolajjal.
A fűszerezéséhez egy késhegynyi kurkumát, szintén egy késhegynyi pirospaprikát, sót, borsot, cayenne borsot tettem és egy nagyon kevés gyömbért reszeltem bele. Nagyon óvatosan kell bánnunk a fűszerezéssel, mert mindegyiknek elképesztően intenzív íze van, ami a pástétomunkban koncentrálódik. Fogyasztás előtt érdemes letakarva hűtőbe tenni pár órára ezt is.
Avokádókrém
Két érett avokádót kettévágunk, kimagozzuk, megpucoljuk, a belsejét villával összetörjük. Két főtt tojást apróra vágunk, hozzáadjuk az avokádóhoz. A masszát fűszerezzük, beleteszünk két evőkanál majonézt és szintén két evőkanál sajtkrémet. Jól összedolgozzuk, a végén belefacsarjuk egy fél citrom levét. Fogyasszuk frissen, hogy ne barnuljon be!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.