A dédanyáink számára még természetes volt, hogy mindent hasznosítanak a környezetükben, amit csak tudtak. Nem volt felesleg, alig volt szemét, sok zöldséget, gyümölcsöt ettek, ami a kertben megtermett, sőt, tökéletesen tudták, hogy melyek azok a virágok, amelyeket megehetik, amikből szörpöt készíthetnek vagy esetleg feldobhatják vele egyszerű piskótájukat.
Már az ókorban is fogyasztottak virágokat az emberek, akkor elsősorban a rózsa került a figyelem középpontjába, de már sokkal korábban is tudták, hogy nem csak szépségükkel tudnak elkápráztatni bennünket, hanem gyógyerejükkel is. Később az ibolya és a levendula került a figyelem középpontjába, melyek az első szakácskönyvekben is megjelentek. Egyre többen érzik úgy, hogy vissza kell találniuk a természetbe, ezért keresnek, kutatnak, mely virágokat és miként lehet hasznosítani.
Nézz körbe a virágos kertedben. Ha van ott körömvirág, bársonyvirág, petúnia, szegfű vagy éppen dália, máris szakítsd le és kóstold meg őket! Ha pedig bizonytalan és bátortalan vagy, segítünk. Összegyűjtöttünk néhányat a legnépszerűbb ehető virágokból, amik biztosan nem okoznak majd csalódást.
Fontos megjegyeznünk: a virágosnál vásárolt virágot nem szabad megenni! Csak azokat fogyasszuk, amelyek bio körülmények között, vegyszerek nélkül növekednek.
1. Levendula
A levendula különösen ismert és népszerű ehető virág, ami köré lassan egy teljes iparág épül, s virágzásakor teljes őrület uralkodik el a levendulaültetvényeken, különösen Tihanyban. Amellett, hogy csodás a színe, elképesztően lágy az íze, még könnyedén és hosszan eláll. Ha készítünk egy könnyed piskótát, a tésztába keverjünk bele egy evőkanálnyi levendulavirágot. Egészen különleges ízvilágot kapunk. A mérték azonban érték ebben az esetben, ha megzuttyantjuk a levendulát, könnyen szappan ízű süteményt kaphatunk.
2. Ibolya
Az ibolya páratlan aromával bír. Készítsünk egy könnyű citromos mascarpones pohárkrémet és keverjünk bele aprítóban pépesített ibolyavirágot. Fenséges lesz!
3. Cukkini virágja
Jamie Oliver egyik nagyon népszerű receptje a töltött cukkini virág. Ő zöld fűszeres, sós ízesítésű ricottával szokta megtölteni, majd sűrű palacsinta tésztába mártja a virágot és forró olajban kisüti. Muszáj neked is kipróbálnod!
4. Bodza
Alap, hogy a bodzából szörpöt lehet készíteni, de kiváló limonádé ízesítéséhez is. Ha sütire, nasira vágysz, több lehetőséged is van, igazából csak a fantáziád szabhat határt. De maradjunk a palacsintánál! Szintén sűrű, ám édes palacsinta tésztába mártsd bele a bodzavirágokat és süsd ki forró olajban. Elképesztő lesz az eredmény. Ha ezt túl töménynek érzed, akkor a tésztájába keverj bele egy evőkanálnyit és süsd meg a palacsintát a szokásos módon. Kevésbé lesz intenzív az ízélmény, mégis csodás lesz.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.