Ebben a kánikulában minden gondolatunk a fagyi és többi hűsítő finomság körül forog. Éppen ezért összegyűjtöttük a három legkönnyebben elkészíthető fagyi-receptünket, amit bátran fogyaszthattok akár még éjfélkor is.
1. Kétperces málnafagyi
A málnás fagyihoz szükségünk lesz 20 deka fagyasztott málnára, 30-40 gramm cukormentes sűrített tejre és nagyjából egy evőkanálnyi édesítőszerre. Mindent belezuttyantasz a gépbe, nagyjából egy perc alatt tökéletes állagúra pürésíted, majd mehet a csészébe, hogy egy kiskanál segítségével további két-három perc alatt megedd az egészet.
2. Banánalapú fagyi a turmixból
A turmixba helyezünk egy fagyasztott banánt, 10 deka fagyasztott bogyós gyümölcsöt, 5 centiliternyi tejszínt, majd nagyjából egy percig pépesítjük őket őket. A kész fagyit tálkába helyezzük, gyümölcsökkel étcsokoládéval ízlés szerint díszítjük és azonnal fogyasztjuk.
3. Pálcikás jégkrém
A csokis részhez szükségünk lesz háromnegyed bögre sűrű kókusztejre, 2-3 evőkanál keserű kakaóporra, negyed vanília rúd kikapart magjára, egy evőkanál eritritre, két evőkanál apróra vágott 70%-os étcsokoládéra. A banános részhez pedig egy fagyasztott banánra, fél bögre sűrű kókusztejre és két evőkanál chia magra.
A csokis krémhez a kókusztejet meglangyosítjuk, beletesszük a kakaót, eritritet és a vaníliát. Összedolgozzuk a hozzávalókat, majd az előkészített formák aljába öntjük. A kókusztejet, banánt és a chia magot turmixoljuk,a csokis masszánkra kanalazzuk. A formát lezárjuk a hozzávaló műanyag nyéllel vagy fa pácikát helyezünk bele. A jégkrém 4-6 óra elteltével fogyasztható.
Kísérletezzetek bátran a gyümölcsökkel, az ízek kombinációival. Jó étvágyat!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.