Tojásrántotta muffin sütőben

A reggeli a kedvenc étkezésem mind az elkészítés mind az elfogyasztás szempontjából. Felkelek, megiszom a kávémat, addig kitalálom, hogy mit szeretnék enni; édeset, vagy sósat, majd bekapcsolom a zenét, és elkezdek "alkotni". Télen a jó meleg mamuszomban, nyáron pedig kitárom az ablakot élvezem a napsütést és sütögetek. Most ez lett belőle:

rantotta.jpg

Hozzávalók 4 személyre:

6 tojás
1 kis fej hagyma
gomba vagy bacon, egyéb felvágottak
reszelt sajt (Cheddar, paleósoknál éven túl érlelt sajtok)
fűszerek: só, bors, pirospaprika, bazsalikom, fokhagyma granulátum, majoranna, cayenne bors, curry
növényi olaj
muffin sütő

A hagymát tetszőlegesen felaprítom, olajon megpirítom, rádobom a gombát vagy a bacont, megpirítom, majd félrehúzom. A tojást befűszerezem (imádok fűszerezni, ezért sokat szoktam használni, de só bors is elegendő:)), felverem. A muffin sütőt olajjal kikenem, beleteszem a pirított hozzávalókat és a sajtot, ráöntöm a tojást. A tepsit/ formát meleg sütőbe helyezem, kb. 160 fokon sütöm 5-10 percig, attól függően ki mennyire szereti keményen a tojást.

TIPP: Miután kikentük a muffin sütőt, béleljük ki egy szelet sonkával vagy baconnel, így elkerülhetjük, hogy leragadjon a tojás. Nekem elég régi a muffin sütőm, a teflon réteg is kopott, így leragadt a tojás, szerintem a szilikonos sütővel nem lenne gond, de ha tutira szeretnétek menni, alkalmazzátok a sonkás módszert. :)

Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://lollipopnasik.blog.hu/api/trackback/id/tr8012149817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Lollipop

Táplálékintoleranciával küzdesz, esetleg fogynál? Itt olyan recepteket találsz, amik garantáltan megkönnyítik majd az életedet, legyen szó átmeneti diétáról vagy egy olyan életmódról, ami végig kísér az utadon. Ez a Lollipop, az egészséges ételek birodalma.

Facebook oldaldoboz

Címkék

10 perc alatt (1) 5peres (1) 5 lépéses (1) áfonya (10) agaragar (2) ajak (1) ajándék (1) ajkak (1) ajvár (2) akácméz (1) alakor (1) alakor liszt (1) alapanyag (1) alma (25) almafánk (1) almás (2) almaszósz (1) amarant (3) amerikai (3) ananász (4) ánizs (1) aprókedvesség (1) aprósütemény (2) arany galauska (1) arcpakolás (1) aszalt gyümölcs (7) ausztria (1) avokádó (14) b (1) bab (1) bacon (2) banán (12) barack (5) barátokkal (1) bármikor (1) bazsalikom (6) bébispenót (2) befőtt (4) befőttek (2) befőzés (19) bejgli (2) bio (1) bodyart (1) bodza (1) bögrés (2) bogyós gyümölcs (2) bonbon (2) bőrradír (1) brazil (2) brokkoli (1) brownie (3) bruscetta (1) buci (1) bukta (1) Buli (1) bundáskenyér (1) c-vitamin (1) cékla (3) célok (1) cheddar (3) chia (3) chia mag (12) chili (1) chips (1) ciabatta (1) citrom (5) császármorzsa (1) cseresznye (1) csicseriborsó (2) csiga (2) csili (3) csipkebogyó (1) csíra (1) csíráztatás (1) csoki (12) csokibolt (3) csokis (9) csókok (1) csokoládé (6) cukkini (8) cukor (2) cukormentes (52) curry (4) datolya (3) Datolyaszilva (1) délután (3) délutáninasi (1) derelye (1) desszert (6) diab (1) diabetikus (18) diéta (13) diétanapló (1) diétás (4) dinnye (2) dió (4) diópótló (1) diós (1) dip (1) döntő (1) durumliszt (1) ebéd (2) édes (108) édesburgonya (12) édesítőszer (1) édesség (14) édes burgonya (2) egészség (9) egészséges (23) egyszerű (5) ehető (1) életmód (39) élsztő nélküli (1) energia (3) eper (14) eperszósz (2) eritrit (3) este (1) étcsoki (7) étcsokoládé (3) ételízesítő (1) fagyasztott (1) fagyi (5) fah (1) fahéj (18) falatka (1) falatok (3) fánk (9) fanta (1) fantaszelet (1) farsang (3) fehérrépa (1) fehér csokoládé (1) fehésbab (1) felkészülés (1) feta (2) film (1) filmezés (1) finom (3) finomság (7) főétel (1) fogyókúrás (4) fokhagyma (4) fondü (1) forralt bor (2) forró (1) forró csoki (4) főzésnélküli (1) főzés nélküli (1) frissítő (3) frittata (1) füge (4) füstöltsajt (1) füstölt sajt (1) fűszerecet (1) fűszerek (2) fűszerolaj (1) garnéla (6) gasztróajándék (4) gazpacho (1) gesztenye (8) gluténmentes (80) gnocchi (2) goji bogyó (5) golyó (1) golyók (2) gomba (6) gombóc (1) görög (2) görögdinnye (1) görögjoghurt (1) görög joghurt (2) gránátalma (3) granola (9) grill (3) grillsajt (1) grissini (1) gumicukor (2) gyesztenye (1) gyógynövény (3) gyömbér (8) gyors (12) gyorsan (3) gyümölcs (36) gyümölcskenyér (3) gyümölcsös (53) gyümölcspüré (2) gyümölcsrizs (1) hab (1) habcsók (1) hagyma (1) hajdina (2) hajdinaliszt (1) halloween (3) Halloween (1) hangulat (1) határidőnapló (2) házi (1) házilag (5) házi lekvár (2) házi nutella (1) hekk (1) hideg (1) hidegtál (1) hideg desszert (4) hideg ellen (6) hidratálás (2) hummus (2) hűsítő (3) húsleves (1) húsvét (3) Húsvét (1) hütte (1) hvg (1) időbeosztás (2) immunrendszer (1) India (1) influenza (1) infografika (3) interjú (1) ital (46) italok (37) itt a tavasz (2) ízletes (1) jam (2) játék (5) játssz (1) jég (2) jeges (1) jegeskávé (1) jegestea (1) jégkása (2) jégkrém (1) jóga (1) joghurt (7) josta (1) jótékonyság (1) juhtúró (1) kakaó (14) kakaóbab (1) kakukkfű (1) kalács (1) kandírozás (1) kápia paprika (6) karácsony (28) karácsonyi ajándék (9) karamell (1) kardamom (4) karfiol (3) karob (1) kártyázáshoz (1) kása (1) kaszinótojás (1) kávé (12) kávé mellé (3) kecskesajt (1) kedvenc (1) keksz (11) kekszmorzsa (1) kelkáposzta (1) kellemes percek (2) kelt tészta (1) kence (2) kenyér (6) kenyérlángos (2) kesudió (1) ketchup (1) ketogén (1) kézápolás (1) kezdőknek (1) kézműves (2) kézzel készített (1) kifli (1) kisokos (79) kivi (2) kiwi (1) kókusz (7) kókuszgolyó (5) kókuszkrém (2) kókuszliszt (3) kókuszolaj (4) kókusztej (7) kolbász (2) köles (2) kölesliszt (1) könnyen (2) könnyű (4) könyv (24) könyvajánló (26) köret (1) koriander (1) körte (4) kóstolás (1) kovászosuborka (1) krém (1) krémleves (17) krémsajt (1) krémtúró (3) kuckózás (1) kuglóf (2) kukorica (4) különbség (1) különleges (3) kürtöskalács (1) laktózmentes (33) lángos (3) latte (1) lazac (1) lecsó (2) lekvár (19) lekvárok (5) lencse (2) lepény (1) levendula (4) leves (18) liba (1) libatepertő (1) likőr (1) lime (3) limonádé (4) linzer (2) lisztmentes (15) maandula (1) madártej (2) mag (1) magok (3) magyar (1) majonéz (1) majoranna (1) mák (7) málna (6) mandarin (2) mandula (25) mandulaliszt (2) mandulatej (2) mangó (1) mango (5) mangolassi (1) maracuja (1) marcipán (2) mártogatós (8) márton nap (1) mascarpone (6) matcha (1) mazsola (2) meccs (1) medvehagyma (3) Medvehagyma (1) meggy (6) meggyes (1) meglepetés (1) meleg napokra (1) menta (7) mesekönyv (1) mexico (1) méz (7) mézes (1) mézeskalács (7) mézespuszedli (1) mikulás (2) mindenmentes (8) mixit (1) módszertan (1) mogyoró (4) mogyorókrém (1) mogyoróvaj (3) motiváció (1) mozgás (1) mozzarella (1) muffin (6) mug cake (1) munka (1) mustár (1) mutatós (1) müzli (3) műzli (1) naarancs (1) nagyi (1) napindító (1) napló (1) nápolyi (1) narancs (10) nasi (6) nassolás (2) nátha (1) natúr (4) natúrkozmetikum (4) nemzetközi (1) ne hagyd ki (1) nokedli (1) növényi tej (1) nudli (1) nutella (5) nyaírfacukor (1) nyalánkság (1) nyári (1) nyírfacukor (4) olajos mag (1) olasz (2) olaszország (2) önvédelem (1) oregánó (2) organikus (1) ország tortája (1) ősbúza (1) összeállítás (7) összehasonlítás (1) összejövetelekre (1) ősz (4) őszibarack (4) padlizsán (2) padlizsánkrém (1) palacsinta (8) pálcikás (1) paleo (6) panini (1) panna cotta (1) paprika (1) paradicsom (9) paradicsomszósz (4) paraj (1) parajd (1) párnácska (1) páromnak (1) party (2) párválasztás (1) pástétom (5) paszternák (1) péksütemény (1) pesto (3) pirítós (1) piskóta (2) piskótatekercs (1) pisztácia (1) Pite (1) pite (3) pizza (6) planner (1) pogácsa (9) pogi (2) pohárkrém (6) polenta (1) popcake (1) popcorn (1) praktika (1) próbáld ki (2) programajánló (1) protein (6) psziché (1) puding (3) puffancs (1) puszedli (2) quiche (1) quinoa (5) raffaello (1) ratatouille (2) recept (161) receptek (28) reggel (3) reggeli (33) répa (5) rétes (1) ribizli (1) ricotta (3) rizs (1) rizsliszt (2) ropogós (1) ropogtatni való (1) rozmaring (2) rózsa (1) sajt (18) sajtchipsz (1) sajtkrém (1) sajtos (1) sajtosrúd (2) sajtszósz (1) sajttorta (1) saláta (4) sárgabarack (3) sárgaborsó (1) sárgadinnye (1) sárgarépa (6) shake (1) siker (1) smink (1) smoothie (16) (2) sodó (2) som (1) sonka (1) sópárna (2) sörkorcsolya (1) sós (73) spenót (4) spenótos táska (1) sport (2) strand (1) sültgesztenye (1) superfood (1) sütemény (4) sütésnélküli (1) sütés nélküli (1) sutlak (1) sütőtök (13) sütőtökpüré (4) szalancukor (1) szárított alma (1) szeder (3) szegfűszeg (3) szemkörnyékápoló (1) szendvics (2) szénhidrátmentes (2) szénhidrát csökkentett (22) Szentendre (1) szépségápolás (12) szezámmag (1) szezonális (1) szilva (4) Szilveszer (1) színes (1) szójamentes (4) szőlő (5) szőlőlé (3) szörp (2) szósz (4) születésnap (1) szülinap (1) szuperélelmiszer (1) tahini (1) tallér (1) tápióka (2) tápláló (1) társas (1) társasozáshoz (1) tavasz (1) tavaszi ital (1) tea (10) teakeverék (1) tea mellé (1) tej (1) tejberizs (2) tejmentes (28) tejszín (4) tekercs (1) tél (4) télen (1) teljes kiőrlésű (5) tepertő (1) tepertőkrém (1) természetes (1) természetes vitamin (1) terv (1) testradír (1) tesz (1) teszt (7) tészta (1) timemanagement (1) tipp (15) tiramisu (2) tízora (1) toast (1) tócsni (1) tojás (7) tojáskrém (1) tojásmentes (8) tök (2) tökmag (8) tökmagliszt (1) tökmagolaj (1) tökpüré (1) tonha (1) tonhal (1) tönköly (2) töpörtyű (1) töpörtyűkrém (1) torma (1) török konyha (1) torta (9) trópusi (1) trüffel golyó (2) trükkök (1) túra (1) turmix (10) turmixok (3) túró (16) túrógombóc (3) túrókrém (3) túrós (3) túró rudi (1) tuti tipp (1) tv előtt (1) uborka (5) update (1) utifűmaghéj (1) útifűmaghéj (1) uzsi (2) uzsonna (2) vacsora (7) vajas (1) vajkrém (1) valentin nap (2) válogatás (1) vanília (14) vaníliapuding (4) vaníliasodó (2) vargánya (1) vb (1) vega (11) vegán (13) vegan (1) vegeta (2) vegetáriáus (1) vendégváró (1) videó (11) virág (3) virsli (1) vitaminok (2) víz (2) vizes vb (1) vizilabda (1) whisky (1) xylit (7) zab (3) zabkása (1) zabkeksz (3) zabkorpa (1) zabliszt (2) zabpehely (18) zabpehelyliszt (5) zabsüti (1) zeller (3) zöldbanán liszt (1) zöldfűszer (1) zöldség (1) zöldségek (2) zöldturmix (1) zöld tea (4) zsemle (3) zsírégetés (1) zsömle (1) zumba (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása