Ez a gluténmentes kenyérlángos megidézi a gyerekkorodat

A gluténérzékenyeknek rendkívül körültekintően kell táplálkozniuk, különben azonnal heves reakcióval üzen a szervezetük: diétahiábát követtek el. Így aztán a legtöbbször kimaradnak a jó kis vásáros tökipomposozásból. Nem kell viszont lemondani az otthoni kenyérlángos sütésről többé, hiszen egy szuper receptet kísérleteztünk ki. Ez a kenyérlángos garantáltan megéri a fáradozást!

kenyerlangos.JPG

Egy kisebb tepsiben készítettük, nagyjából négy adagnak megfelelő kenyérlángos sült meg az alábbi arányokkal: egy nagy krumpli, 25 deka Mester család házi kenyérlisztje, 2,5 deka élesztő (+ édesítőszer a felfuttatáshoz), 2 deci langyos víz, só ízlés szerint.

Első lépésként pucoljuk meg a krumplit, kockázzuk fel és enyhén sós vízben főzzük puhára. Szűrjük le, törjük össze krumplinyomóval és hagyjuk kihűlni. Közben két deci langyos vízbe tegyünk egy mokkáskanálnyi édesítőszert, törjük bele az élesztőt és futtassuk fel.

A langyos krumplit öntsük egy tálba, adjuk hozzá a lisztet, az élesztős vizet és az ízlés szerinti mennyiségű sót, gyúrjuk össze, dagasszuk és meleg helyen minimum fél órát letakarva kelesszük.

kenyerlangos2.JPG

Ha megkelt, lisztezett nyújtódeszkán óvatosan nyújtsuk tepsi méretűre. A tepsit olajozzuk ki, helyezzük bele a tésztát, kicsit szúrkáljuk meg villával és előmelegített sütőbe helyezve süssük elő 10 percig. Az idő elteltével kenjük meg fokhagymás tejföllel, majd pakoljunk rá feltéteket kedvünk szerint. A hagyományos kenyérlángos lilahagymával és szalonnakockákkal készül, mi sajtot is tettünk, a tetejére. Toljuk vissza a sütőbe és süssük további 15 percig.

Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://lollipopnasik.blog.hu/api/trackback/id/tr4212272423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Lollipop

Táplálékintoleranciával küzdesz, esetleg fogynál? Itt olyan recepteket találsz, amik garantáltan megkönnyítik majd az életedet, legyen szó átmeneti diétáról vagy egy olyan életmódról, ami végig kísér az utadon. Ez a Lollipop, az egészséges ételek birodalma.

Facebook oldaldoboz

Címkék

10 perc alatt (1) 5peres (1) 5 lépéses (1) áfonya (10) agaragar (2) ajak (1) ajándék (1) ajkak (1) ajvár (2) akácméz (1) alakor (1) alakor liszt (1) alapanyag (1) alma (25) almafánk (1) almás (2) almaszósz (1) amarant (3) amerikai (3) ananász (4) ánizs (1) aprókedvesség (1) aprósütemény (2) arany galauska (1) arcpakolás (1) aszalt gyümölcs (7) ausztria (1) avokádó (14) b (1) bab (1) bacon (2) banán (12) barack (5) barátokkal (1) bármikor (1) bazsalikom (6) bébispenót (2) befőtt (4) befőttek (2) befőzés (19) bejgli (2) bio (1) bodyart (1) bodza (1) bögrés (2) bogyós gyümölcs (2) bonbon (2) bőrradír (1) brazil (2) brokkoli (1) brownie (3) bruscetta (1) buci (1) bukta (1) Buli (1) bundáskenyér (1) c-vitamin (1) cékla (3) célok (1) cheddar (3) chia (3) chia mag (12) chili (1) chips (1) ciabatta (1) citrom (5) császármorzsa (1) cseresznye (1) csicseriborsó (2) csiga (2) csili (3) csipkebogyó (1) csíra (1) csíráztatás (1) csoki (12) csokibolt (3) csokis (9) csókok (1) csokoládé (6) cukkini (8) cukor (2) cukormentes (52) curry (4) datolya (3) Datolyaszilva (1) délután (3) délutáninasi (1) derelye (1) desszert (6) diab (1) diabetikus (18) diéta (13) diétanapló (1) diétás (4) dinnye (2) dió (4) diópótló (1) diós (1) dip (1) döntő (1) durumliszt (1) ebéd (2) édes (108) édesburgonya (12) édesítőszer (1) édesség (14) édes burgonya (2) egészség (9) egészséges (23) egyszerű (5) ehető (1) életmód (39) élsztő nélküli (1) energia (3) eper (14) eperszósz (2) eritrit (3) este (1) étcsoki (7) étcsokoládé (3) ételízesítő (1) fagyasztott (1) fagyi (5) fah (1) fahéj (18) falatka (1) falatok (3) fánk (9) fanta (1) fantaszelet (1) farsang (3) fehérrépa (1) fehér csokoládé (1) fehésbab (1) felkészülés (1) feta (2) film (1) filmezés (1) finom (3) finomság (7) főétel (1) fogyókúrás (4) fokhagyma (4) fondü (1) forralt bor (2) forró (1) forró csoki (4) főzésnélküli (1) főzés nélküli (1) frissítő (3) frittata (1) füge (4) füstöltsajt (1) füstölt sajt (1) fűszerecet (1) fűszerek (2) fűszerolaj (1) garnéla (6) gasztróajándék (4) gazpacho (1) gesztenye (8) gluténmentes (80) gnocchi (2) goji bogyó (5) golyó (1) golyók (2) gomba (6) gombóc (1) görög (2) görögdinnye (1) görögjoghurt (1) görög joghurt (2) gránátalma (3) granola (9) grill (3) grillsajt (1) grissini (1) gumicukor (2) gyesztenye (1) gyógynövény (3) gyömbér (8) gyors (12) gyorsan (3) gyümölcs (36) gyümölcskenyér (3) gyümölcsös (53) gyümölcspüré (2) gyümölcsrizs (1) hab (1) habcsók (1) hagyma (1) hajdina (2) hajdinaliszt (1) halloween (3) Halloween (1) hangulat (1) határidőnapló (2) házi (1) házilag (5) házi lekvár (2) házi nutella (1) hekk (1) hideg (1) hidegtál (1) hideg desszert (4) hideg ellen (6) hidratálás (2) hummus (2) hűsítő (3) húsleves (1) húsvét (3) Húsvét (1) hütte (1) hvg (1) időbeosztás (2) immunrendszer (1) India (1) influenza (1) infografika (3) interjú (1) ital (46) italok (37) itt a tavasz (2) ízletes (1) jam (2) játék (5) játssz (1) jég (2) jeges (1) jegeskávé (1) jegestea (1) jégkása (2) jégkrém (1) jóga (1) joghurt (7) josta (1) jótékonyság (1) juhtúró (1) kakaó (14) kakaóbab (1) kakukkfű (1) kalács (1) kandírozás (1) kápia paprika (6) karácsony (28) karácsonyi ajándék (9) karamell (1) kardamom (4) karfiol (3) karob (1) kártyázáshoz (1) kása (1) kaszinótojás (1) kávé (12) kávé mellé (3) kecskesajt (1) kedvenc (1) keksz (11) kekszmorzsa (1) kelkáposzta (1) kellemes percek (2) kelt tészta (1) kence (2) kenyér (6) kenyérlángos (2) kesudió (1) ketchup (1) ketogén (1) kézápolás (1) kezdőknek (1) kézműves (2) kézzel készített (1) kifli (1) kisokos (79) kivi (2) kiwi (1) kókusz (7) kókuszgolyó (5) kókuszkrém (2) kókuszliszt (3) kókuszolaj (4) kókusztej (7) kolbász (2) köles (2) kölesliszt (1) könnyen (2) könnyű (4) könyv (24) könyvajánló (26) köret (1) koriander (1) körte (4) kóstolás (1) kovászosuborka (1) krém (1) krémleves (17) krémsajt (1) krémtúró (3) kuckózás (1) kuglóf (2) kukorica (4) különbség (1) különleges (3) kürtöskalács (1) laktózmentes (33) lángos (3) latte (1) lazac (1) lecsó (2) lekvár (19) lekvárok (5) lencse (2) lepény (1) levendula (4) leves (18) liba (1) libatepertő (1) likőr (1) lime (3) limonádé (4) linzer (2) lisztmentes (15) maandula (1) madártej (2) mag (1) magok (3) magyar (1) majonéz (1) majoranna (1) mák (7) málna (6) mandarin (2) mandula (25) mandulaliszt (2) mandulatej (2) mango (5) mangó (1) mangolassi (1) maracuja (1) marcipán (2) mártogatós (8) márton nap (1) mascarpone (6) matcha (1) mazsola (2) meccs (1) Medvehagyma (1) medvehagyma (3) meggy (6) meggyes (1) meglepetés (1) meleg napokra (1) menta (7) mesekönyv (1) mexico (1) méz (7) mézes (1) mézeskalács (7) mézespuszedli (1) mikulás (2) mindenmentes (8) mixit (1) módszertan (1) mogyoró (4) mogyorókrém (1) mogyoróvaj (3) motiváció (1) mozgás (1) mozzarella (1) muffin (6) mug cake (1) munka (1) mustár (1) mutatós (1) műzli (1) müzli (3) naarancs (1) nagyi (1) napindító (1) napló (1) nápolyi (1) narancs (10) nasi (6) nassolás (2) nátha (1) natúr (4) natúrkozmetikum (4) nemzetközi (1) ne hagyd ki (1) nokedli (1) növényi tej (1) nudli (1) nutella (5) nyaírfacukor (1) nyalánkság (1) nyári (1) nyírfacukor (4) olajos mag (1) olasz (2) olaszország (2) önvédelem (1) oregánó (2) organikus (1) ország tortája (1) ősbúza (1) összeállítás (7) összehasonlítás (1) összejövetelekre (1) ősz (4) őszibarack (4) padlizsán (2) padlizsánkrém (1) palacsinta (8) pálcikás (1) paleo (6) panini (1) panna cotta (1) paprika (1) paradicsom (9) paradicsomszósz (4) paraj (1) parajd (1) párnácska (1) páromnak (1) party (2) párválasztás (1) pástétom (5) paszternák (1) péksütemény (1) pesto (3) pirítós (1) piskóta (2) piskótatekercs (1) pisztácia (1) pite (3) Pite (1) pizza (6) planner (1) pogácsa (9) pogi (2) pohárkrém (6) polenta (1) popcake (1) popcorn (1) praktika (1) próbáld ki (2) programajánló (1) protein (6) psziché (1) puding (3) puffancs (1) puszedli (2) quiche (1) quinoa (5) raffaello (1) ratatouille (2) recept (161) receptek (28) reggel (3) reggeli (33) répa (5) rétes (1) ribizli (1) ricotta (3) rizs (1) rizsliszt (2) ropogós (1) ropogtatni való (1) rozmaring (2) rózsa (1) sajt (18) sajtchipsz (1) sajtkrém (1) sajtos (1) sajtosrúd (2) sajtszósz (1) sajttorta (1) saláta (4) sárgabarack (3) sárgaborsó (1) sárgadinnye (1) sárgarépa (6) shake (1) siker (1) smink (1) smoothie (16) (2) sodó (2) som (1) sonka (1) sópárna (2) sörkorcsolya (1) sós (73) spenót (4) spenótos táska (1) sport (2) strand (1) sültgesztenye (1) superfood (1) sütemény (4) sütésnélküli (1) sütés nélküli (1) sutlak (1) sütőtök (13) sütőtökpüré (4) szalancukor (1) szárított alma (1) szeder (3) szegfűszeg (3) szemkörnyékápoló (1) szendvics (2) szénhidrátmentes (2) szénhidrát csökkentett (22) Szentendre (1) szépségápolás (12) szezámmag (1) szezonális (1) szilva (4) Szilveszer (1) színes (1) szójamentes (4) szőlő (5) szőlőlé (3) szörp (2) szósz (4) születésnap (1) szülinap (1) szuperélelmiszer (1) tahini (1) tallér (1) tápióka (2) tápláló (1) társas (1) társasozáshoz (1) tavasz (1) tavaszi ital (1) tea (10) teakeverék (1) tea mellé (1) tej (1) tejberizs (2) tejmentes (28) tejszín (4) tekercs (1) tél (4) télen (1) teljes kiőrlésű (5) tepertő (1) tepertőkrém (1) természetes (1) természetes vitamin (1) terv (1) testradír (1) tesz (1) teszt (7) tészta (1) timemanagement (1) tipp (15) tiramisu (2) tízora (1) toast (1) tócsni (1) tojás (7) tojáskrém (1) tojásmentes (8) tök (2) tökmag (8) tökmagliszt (1) tökmagolaj (1) tökpüré (1) tonha (1) tonhal (1) tönköly (2) töpörtyű (1) töpörtyűkrém (1) torma (1) török konyha (1) torta (9) trópusi (1) trüffel golyó (2) trükkök (1) túra (1) turmix (10) turmixok (3) túró (16) túrógombóc (3) túrókrém (3) túrós (3) túró rudi (1) tuti tipp (1) tv előtt (1) uborka (5) update (1) utifűmaghéj (1) útifűmaghéj (1) uzsi (2) uzsonna (2) vacsora (7) vajas (1) vajkrém (1) valentin nap (2) válogatás (1) vanília (14) vaníliapuding (4) vaníliasodó (2) vargánya (1) vb (1) vega (11) vegan (1) vegán (13) vegeta (2) vegetáriáus (1) vendégváró (1) videó (11) virág (3) virsli (1) vitaminok (2) víz (2) vizes vb (1) vizilabda (1) whisky (1) xylit (7) zab (3) zabkása (1) zabkeksz (3) zabkorpa (1) zabliszt (2) zabpehely (18) zabpehelyliszt (5) zabsüti (1) zeller (3) zöldbanán liszt (1) zöldfűszer (1) zöldség (1) zöldségek (2) zöldturmix (1) zöld tea (4) zsemle (3) zsírégetés (1) zsömle (1) zumba (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása