Ha május, akkor eper! De tudod miért érdemes naponta legalább 10 dekát fogyasztani a tavasz első gyümölcséből? Máris mondjuk!
Tudtad, hogy több 100 évvel ezelőtt az epret gyógynövényként ismerték? Ez az isteni tavaszi gyümölcs alig tartalmaz kalóriát, mivel nagyjából 90 százaléka víz. Tele van C-vitaminnal, foszforral, káliummal, kalciummal, vassal és magnéziummal. Az eper kiváló antioxidáns, hogy jó vértisztító, méregtelenítő hatással bír, de serkenti a vérkeringést és csökkenti a szervezetben lévő gyulladást. A népi gyógyászat szerint kiválóan lehet kezelni vele (gyógyszer mellett kiegészítő kúraként) a magas vérnyomást, a köszvényt és számos más ízületi problémát is, sőt, egyes tapasztalatok szerint a pattanásos bőrre is tökéletesen alkalmazható. Erre elsőként az ókori rómaiak jöttek rá.
Ehetjük önmagában, készíthetünk belőle süteményeket, mi most azonban egy villámgyors reggelit dobtunk össze, aminek a tetejére halmoztuk.
Két evőkanál gluténmentes zabpelyhet tettem egy pohár aljára. Összeturmixoltam pár szem epret és hozzákevertem egy doboz natúr joghurthoz. Édesítőszert adtam hozzá ízlésem szerint, majd ráöntöttem a zabpehelyre. A tetejére jó sok gyümölcsöt tettem. Hűtőbe tettem 10 percre, hogy a zabpehely kissé megszívja magát a joghurt nedvességével. Nagyon kellemes napindító nasit kaptam, ami ráadásul abszolút egészséges és alakbarát is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.