Tündi-féle epres sajttorta

Az elmúlt héten két barátnőm is ünnepelte a születésnapját, ezért úgy terveztük közösen csapunk egy nagy bulit. A  születésnapi torta elkészítését én vállaltam el. Nem volt sok időm ezért sütés nélküli tortát választottam. Tündi barátnőm receptjét próbáltam ki, nagyon finom lett a végeredmény, ezúton is köszönjük a receptet Neki. ;)

strawberry-cheesecake.jpg

Hozzávalók
10 dkg diabetikus darált keksz (lehet zabkeksz is)
2-3 ek kakaó (elhagyható)
5 ek növényi olaj/margarin/vaj
kevés tej/ növényi tej
50 dkg eper/ egyéb idény gyümölcs
nyírfacukor ízlés szerint
50 dkg mascarpone
50 dkg túró
1 citrom reszelt héja
1 vanília rúd kikapart magja
1 cs. színes tortazselé

 

A tészta alapjához a kekszet és az olajat elmorzsolom, apránként adagolom hozzá a tejet addig gyúrom míg egyneművé válik (formázható tésztát kell kapnom). A tortaforma aljára szórok a darált kekszből, majd a tésztát lelapogatom a tepsi aljára.

A hideg mascarpone-t felverem habverővel, hozzáadom az összetört túrót (le szoktam turmixolni, mert így krémesebb állagot kapok), vaníliát, citromhéjat és porrá darált nyírfacukorból teszünk bele ízlésünk szerint. A kézi mixerrel addig keverem, míg egyneművé válik. Az elkészült krémet a tésztára kanalazom, habkártyával egyenletesre simítom. A gyümölcsöt a tetejére teszem, leöntöm tortazselével. A hűtőben hagyom állni egy éjszakát (de minimum 2-3 órát).

Ha vendégek jönnek csavaros tetejű üvegekbe szoktam tenni, így mutatósabb:

cheesecake-in-a-jar.jpg

Jó étvágyat hozzá! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://lollipopnasik.blog.hu/api/trackback/id/tr2512440109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Lollipop

Táplálékintoleranciával küzdesz, esetleg fogynál? Itt olyan recepteket találsz, amik garantáltan megkönnyítik majd az életedet, legyen szó átmeneti diétáról vagy egy olyan életmódról, ami végig kísér az utadon. Ez a Lollipop, az egészséges ételek birodalma.

Facebook oldaldoboz

Címkék

10 perc alatt (1) 5peres (1) 5 lépéses (1) áfonya (10) agaragar (2) ajak (1) ajándék (1) ajkak (1) ajvár (2) akácméz (1) alakor (1) alakor liszt (1) alapanyag (1) alma (25) almafánk (1) almás (2) almaszósz (1) amarant (3) amerikai (3) ananász (4) ánizs (1) aprókedvesség (1) aprósütemény (2) arany galauska (1) arcpakolás (1) aszalt gyümölcs (7) ausztria (1) avokádó (14) b (1) bab (1) bacon (2) banán (12) barack (5) barátokkal (1) bármikor (1) bazsalikom (6) bébispenót (2) befőtt (4) befőttek (2) befőzés (19) bejgli (2) bio (1) bodyart (1) bodza (1) bögrés (2) bogyós gyümölcs (2) bonbon (2) bőrradír (1) brazil (2) brokkoli (1) brownie (3) bruscetta (1) buci (1) bukta (1) Buli (1) bundáskenyér (1) c-vitamin (1) cékla (3) célok (1) cheddar (3) chia (3) chia mag (12) chili (1) chips (1) ciabatta (1) citrom (5) császármorzsa (1) cseresznye (1) csicseriborsó (2) csiga (2) csili (3) csipkebogyó (1) csíra (1) csíráztatás (1) csoki (12) csokibolt (3) csokis (9) csókok (1) csokoládé (6) cukkini (8) cukor (2) cukormentes (52) curry (4) datolya (3) Datolyaszilva (1) délután (3) délutáninasi (1) derelye (1) desszert (6) diab (1) diabetikus (18) diéta (13) diétanapló (1) diétás (4) dinnye (2) dió (4) diópótló (1) diós (1) dip (1) döntő (1) durumliszt (1) ebéd (2) édes (108) édesburgonya (12) édesítőszer (1) édesség (14) édes burgonya (2) egészség (9) egészséges (23) egyszerű (5) ehető (1) életmód (39) élsztő nélküli (1) energia (3) eper (14) eperszósz (2) eritrit (3) este (1) étcsoki (7) étcsokoládé (3) ételízesítő (1) fagyasztott (1) fagyi (5) fah (1) fahéj (18) falatka (1) falatok (3) fánk (9) fanta (1) fantaszelet (1) farsang (3) fehérrépa (1) fehér csokoládé (1) fehésbab (1) felkészülés (1) feta (2) film (1) filmezés (1) finom (3) finomság (7) főétel (1) fogyókúrás (4) fokhagyma (4) fondü (1) forralt bor (2) forró (1) forró csoki (4) főzésnélküli (1) főzés nélküli (1) frissítő (3) frittata (1) füge (4) füstöltsajt (1) füstölt sajt (1) fűszerecet (1) fűszerek (2) fűszerolaj (1) garnéla (6) gasztróajándék (4) gazpacho (1) gesztenye (8) gluténmentes (80) gnocchi (2) goji bogyó (5) golyó (1) golyók (2) gomba (6) gombóc (1) görög (2) görögdinnye (1) görögjoghurt (1) görög joghurt (2) gránátalma (3) granola (9) grill (3) grillsajt (1) grissini (1) gumicukor (2) gyesztenye (1) gyógynövény (3) gyömbér (8) gyors (12) gyorsan (3) gyümölcs (36) gyümölcskenyér (3) gyümölcsös (53) gyümölcspüré (2) gyümölcsrizs (1) hab (1) habcsók (1) hagyma (1) hajdina (2) hajdinaliszt (1) halloween (3) Halloween (1) hangulat (1) határidőnapló (2) házi (1) házilag (5) házi lekvár (2) házi nutella (1) hekk (1) hideg (1) hidegtál (1) hideg desszert (4) hideg ellen (6) hidratálás (2) hummus (2) hűsítő (3) húsleves (1) Húsvét (1) húsvét (3) hütte (1) hvg (1) időbeosztás (2) immunrendszer (1) India (1) influenza (1) infografika (3) interjú (1) ital (46) italok (37) itt a tavasz (2) ízletes (1) jam (2) játék (5) játssz (1) jég (2) jeges (1) jegeskávé (1) jegestea (1) jégkása (2) jégkrém (1) jóga (1) joghurt (7) josta (1) jótékonyság (1) juhtúró (1) kakaó (14) kakaóbab (1) kakukkfű (1) kalács (1) kandírozás (1) kápia paprika (6) karácsony (28) karácsonyi ajándék (9) karamell (1) kardamom (4) karfiol (3) karob (1) kártyázáshoz (1) kása (1) kaszinótojás (1) kávé (12) kávé mellé (3) kecskesajt (1) kedvenc (1) keksz (11) kekszmorzsa (1) kelkáposzta (1) kellemes percek (2) kelt tészta (1) kence (2) kenyér (6) kenyérlángos (2) kesudió (1) ketchup (1) ketogén (1) kézápolás (1) kezdőknek (1) kézműves (2) kézzel készített (1) kifli (1) kisokos (79) kivi (2) kiwi (1) kókusz (7) kókuszgolyó (5) kókuszkrém (2) kókuszliszt (3) kókuszolaj (4) kókusztej (7) kolbász (2) köles (2) kölesliszt (1) könnyen (2) könnyű (4) könyv (24) könyvajánló (26) köret (1) koriander (1) körte (4) kóstolás (1) kovászosuborka (1) krém (1) krémleves (17) krémsajt (1) krémtúró (3) kuckózás (1) kuglóf (2) kukorica (4) különbség (1) különleges (3) kürtöskalács (1) laktózmentes (33) lángos (3) latte (1) lazac (1) lecsó (2) lekvár (19) lekvárok (5) lencse (2) lepény (1) levendula (4) leves (18) liba (1) libatepertő (1) likőr (1) lime (3) limonádé (4) linzer (2) lisztmentes (15) maandula (1) madártej (2) mag (1) magok (3) magyar (1) majonéz (1) majoranna (1) mák (7) málna (6) mandarin (2) mandula (25) mandulaliszt (2) mandulatej (2) mangó (1) mango (5) mangolassi (1) maracuja (1) marcipán (2) mártogatós (8) márton nap (1) mascarpone (6) matcha (1) mazsola (2) meccs (1) Medvehagyma (1) medvehagyma (3) meggy (6) meggyes (1) meglepetés (1) meleg napokra (1) menta (7) mesekönyv (1) mexico (1) méz (7) mézes (1) mézeskalács (7) mézespuszedli (1) mikulás (2) mindenmentes (8) mixit (1) módszertan (1) mogyoró (4) mogyorókrém (1) mogyoróvaj (3) motiváció (1) mozgás (1) mozzarella (1) muffin (6) mug cake (1) munka (1) mustár (1) mutatós (1) müzli (3) műzli (1) naarancs (1) nagyi (1) napindító (1) napló (1) nápolyi (1) narancs (10) nasi (6) nassolás (2) nátha (1) natúr (4) natúrkozmetikum (4) nemzetközi (1) ne hagyd ki (1) nokedli (1) növényi tej (1) nudli (1) nutella (5) nyaírfacukor (1) nyalánkság (1) nyári (1) nyírfacukor (4) olajos mag (1) olasz (2) olaszország (2) önvédelem (1) oregánó (2) organikus (1) ország tortája (1) ősbúza (1) összeállítás (7) összehasonlítás (1) összejövetelekre (1) ősz (4) őszibarack (4) padlizsán (2) padlizsánkrém (1) palacsinta (8) pálcikás (1) paleo (6) panini (1) panna cotta (1) paprika (1) paradicsom (9) paradicsomszósz (4) paraj (1) parajd (1) párnácska (1) páromnak (1) party (2) párválasztás (1) pástétom (5) paszternák (1) péksütemény (1) pesto (3) pirítós (1) piskóta (2) piskótatekercs (1) pisztácia (1) pite (3) Pite (1) pizza (6) planner (1) pogácsa (9) pogi (2) pohárkrém (6) polenta (1) popcake (1) popcorn (1) praktika (1) próbáld ki (2) programajánló (1) protein (6) psziché (1) puding (3) puffancs (1) puszedli (2) quiche (1) quinoa (5) raffaello (1) ratatouille (2) recept (161) receptek (28) reggel (3) reggeli (33) répa (5) rétes (1) ribizli (1) ricotta (3) rizs (1) rizsliszt (2) ropogós (1) ropogtatni való (1) rozmaring (2) rózsa (1) sajt (18) sajtchipsz (1) sajtkrém (1) sajtos (1) sajtosrúd (2) sajtszósz (1) sajttorta (1) saláta (4) sárgabarack (3) sárgaborsó (1) sárgadinnye (1) sárgarépa (6) shake (1) siker (1) smink (1) smoothie (16) (2) sodó (2) som (1) sonka (1) sópárna (2) sörkorcsolya (1) sós (73) spenót (4) spenótos táska (1) sport (2) strand (1) sültgesztenye (1) superfood (1) sütemény (4) sütésnélküli (1) sütés nélküli (1) sutlak (1) sütőtök (13) sütőtökpüré (4) szalancukor (1) szárított alma (1) szeder (3) szegfűszeg (3) szemkörnyékápoló (1) szendvics (2) szénhidrátmentes (2) szénhidrát csökkentett (22) Szentendre (1) szépségápolás (12) szezámmag (1) szezonális (1) szilva (4) Szilveszer (1) színes (1) szójamentes (4) szőlő (5) szőlőlé (3) szörp (2) szósz (4) születésnap (1) szülinap (1) szuperélelmiszer (1) tahini (1) tallér (1) tápióka (2) tápláló (1) társas (1) társasozáshoz (1) tavasz (1) tavaszi ital (1) tea (10) teakeverék (1) tea mellé (1) tej (1) tejberizs (2) tejmentes (28) tejszín (4) tekercs (1) tél (4) télen (1) teljes kiőrlésű (5) tepertő (1) tepertőkrém (1) természetes (1) természetes vitamin (1) terv (1) testradír (1) tesz (1) teszt (7) tészta (1) timemanagement (1) tipp (15) tiramisu (2) tízora (1) toast (1) tócsni (1) tojás (7) tojáskrém (1) tojásmentes (8) tök (2) tökmag (8) tökmagliszt (1) tökmagolaj (1) tökpüré (1) tonha (1) tonhal (1) tönköly (2) töpörtyű (1) töpörtyűkrém (1) torma (1) török konyha (1) torta (9) trópusi (1) trüffel golyó (2) trükkök (1) túra (1) turmix (10) turmixok (3) túró (16) túrógombóc (3) túrókrém (3) túrós (3) túró rudi (1) tuti tipp (1) tv előtt (1) uborka (5) update (1) utifűmaghéj (1) útifűmaghéj (1) uzsi (2) uzsonna (2) vacsora (7) vajas (1) vajkrém (1) valentin nap (2) válogatás (1) vanília (14) vaníliapuding (4) vaníliasodó (2) vargánya (1) vb (1) vega (11) vegán (13) vegan (1) vegeta (2) vegetáriáus (1) vendégváró (1) videó (11) virág (3) virsli (1) vitaminok (2) víz (2) vizes vb (1) vizilabda (1) whisky (1) xylit (7) zab (3) zabkása (1) zabkeksz (3) zabkorpa (1) zabliszt (2) zabpehely (18) zabpehelyliszt (5) zabsüti (1) zeller (3) zöldbanán liszt (1) zöldfűszer (1) zöldség (1) zöldségek (2) zöldturmix (1) zöld tea (4) zsemle (3) zsírégetés (1) zsömle (1) zumba (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása