Az édesburgonya egy elképesztően jó őszi alapanyag, tulajdonképpen mindenféle ételhez tudjuk használni, hiszen krémlevesnek, köretnek, salátába, sós süteménynek és édes desszertnek is kiváló. Most egy egyszerű puffancsot készítettem belőle zöld fűszeres magos mártogatóssal.
Adagonként egy szép nagy édesburgonyát hámozzunk meg és kockázzuk fel. Sós, rozmaringos vízben főzzük puhára. Az édesburgonyát szűrjük le és pürésítsük. Adjunk hozzá egy tojást és igazából bármit, amit a hűtőben találunk. Mehet bele lepirított bacondarabkák, kockára vágott sonka, chili vagy feta is. Annyi lisztet tegyünk még hozzá, amíg kanállal formázhatóvá nem válik. Most nem az a célunk, hogy olyan szilárd legyen, hogy nyújtani kelljen, sokkal inkább tudnám a grízgaluskához hasonlítani az állagát. Azt is kanállal szokás formázni, most a kis puffancsokhoz is ezt az eszközt használjuk. Két kanál segítségével ha a puffancs elérte az ideális formát, forró olajban süssük ki.
A tejfölt sózzuk, zöld fűszerezzük ízlés szerint, a tetejére szórjunk apró magvakat, chia magot, tökmagot, napraforgómagot kedvünk szerint.
TIPP: Ha chilis változatot készítetek, a tejfölös mártogatóst cseréljétek le salsa-ra.
Forrázzuk le négy szép paradicsomot és szedjük le a héját. Egy aprítógépbe dobjunk bele friss petrezselymet, koriandert, egy kis fej vöröshagymát, két gerezd fokhagymát hagymát, egy kápiapaprikát, egy pici chilit, pár csepp lime-levet, ízlés szerinti mennyiségű sót, borsot és őrölt köményt. Pürésítsük. Fogyasztás előtt pihentessük a hűtőben néhány órát, hogy az ízek minél inkább összeérjenek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.